kimondatott
ma
ma ez nem másnap és nem tegnap
tegnap nelküli
ma, ez minden tegnap nelküli
ez minden tegnap nelküli
mint soha a jelenben
mint soha
minden kimondatott
minden folyton kimondatott
minden kimondatott
nem régóta
nem régóta minden kimondatott
folyton minden kimondatott
folyton minden kimondatik
és semmi
semmi nem mondatik ki
semmi kimondatott
semmi nem mondatott semmiről
semmi nem mondatott semmiről
ez nem vég nélküli
ma most ez nem vég nélküli
vég nélküli
ez nem màsnap, másnap nélkül
mint soha a jelelben
semmi nem mondatik ki
semmiről
mindeki szémeben
igen, ez az
ez kimondatott mindenki szémeben
ezt csak ki kell mondani
igen
ezt csak ki kell mondani
elég mindenhol lenni
mindenhol van folyton
elég ott lenni, mindenhol
ott lenni, mindenhol, mindig, egyre
megállás nelkül
szünet nelkül
elég foglalni
szólni
foglalni
semmi más
semmi
csak mondani
ez nem vég nélküli
foglalni
foglalni
itt ott mindenhol
ami kimondatott, annak nincs helye
mindenhol
mindenhol ami kimondatott
annak nincs származása
ez az, másnap nélkül
ma
ami minden ami kimondatott
ami minden ami kimondatik
bejegyzett van
minden bejegyzett van
la question est
qu’est-ce qui a lieu là, à écrire une langue que je ne comprends pas
ou plutôt
que je ne comprends que dans l’espace où je l’écris
(à peu de choses près)
ces textes, au moment où ils sont écrits, relus et relus, imprégnés, sont des fragments fugitifs d’entendement
je m’approche en écrivant
la langue est un personnage
(qui)
ça prend corps à chaque moment d’écriture
(ça dessine) ?
la langue est ma fiction
écrire en hongrois est une fiction imprécise
(…)
NB : je n’écris pas en traduisant, j’écris en composant avec des mots qui, quelque soit le degré de compréhension que j’en ai, sont et resteront des abstractions
dans un sens, je travaille par formules
RSS 2.0